Voltam a Ringen! Voltam a Ringen! Voltam a Ringen!...
Na jó, leállok és mondom a lényeget: voltam a Ringen!:))= De tényleg mondom…
Tehát: miután tavaly végre-valahára rendesen néztem Forma-1-et és kiörömködtem magam, az idei, rosszacska idény sem tudott eltántorítani attól, hogy ha lehet, elmenjek a Nagydíjra. Több verzió is volt: szerzek egy jegyet attól a négylábúállatos üdítõitalgyártótól, amit olyan lelkesen reklámoztak, hogy pénteki jegy jár a cucchoz, vagy: elmegyek a meccsre. Végül egyik sem, inkább elmentem mind a három (négy) napra havajozni.
A szállás megoldva, végül az összes éjszakát egy budakeszi barátnõméknél töltöttem. Tényleg csak éjszaka volt, mert reggel hatkor keltem, 8-9 körül elmentem otthonról és este értem csak haza… Már csak be kellett adagolni otthon, és szerencsére sikerült, így kalandra fel!

Elõtte még el kellett menni megvenni a jegyet Pestre, mert a postaköltséget sokallottam… De eljött július 28., indultam Budapestre. Déli pu., Budakeszi, onnét irány az Örs vezér tere (HÉV, köszönhetõen Paliknak…). Közben folyamatos kommunkáció Zuzmarával, mindez megspékelve egy rendszeresen bedöglõ telefonaksival, és az elmaradhatatlan 40 fok árnyékban… Még jó, hogy nem rettentem meg egész hétvégén a körülményektõl, különben visítva futottam volna hazáig.
A HÉVnél tali Zsuzsáékkal, szerencsére megtaláltam õket, és jó fejek voltak:)= Kiderült, a vonatocskán is lehet jegyet venni, ha van BKV-jegye az embernek, és szerencsére nálam volt (az más kérdés, hogy nem jött a kalauz…) Így kipróbáltam legalább azt a közlekedési eszközt is, és egy újabb lépéssel közelebb kerültem álmaim helyéhez…
Jött a kutyagolás 40 fokban, én meg csak 1 szívószálas üdítõt vittem, mert nem fért volna el több innivaló a táskámban. Egész jól bírtam, de… Errõl majd késõbb.
A pályát szépen meg kellett kerülni, de legalább láttam ebbõl a nézõpontból is. Rettenetes nagy volt a sor, mert csak a 8. kapun lehetett bemenni (köszönjük, Lackó!), de sikerült kibekkelnem valahogy és több liter vízveszteség után végre bejutottam. VÉGRE! El sem tudtam hinni! Az elsõ pár méteren semmi extra, aztán kiértünk a célegyeneshez… Majdnem elsírtam magam, csak a csodálkozás volt nagyobb talán az örömömnél, annyira más volt így a helyszínen az a bizonyos aszfaltcsík. És a Marlboro felirat a lámpákkal… Meg minden. Hihetetlen!
A boxlátogatáson végül majdnem hánytam a melegtõl meg a vízhiánytól, de úgysem jött volna semmi, így megúsztam. Sajnos Schumi nem volt ott, de ettõl még fantasztikus volt! És jött a péntek.

Reggel elszórakoztam az idõt (jellemzõ…), így hiába keltem korán, már nem volt busz, megint HÉV-vel mentem. És szépen lekéstem a szabadedzést:-(= De hallottam a kocsik hangját már a pálya felé menet! Nosza, felhívtam Kimi-drukker unokatesóm, mert csak a szûk család és egy-két barát tudott a tervemrõl; találja ki a hangból, hol vagyok?:-)=
Majd meghasadt a szívem, hogy elkéstem, fõleg mert még várt rám a többórás visszaút Bkeszire… Ráadásul tudom, hogy butaság, de már ki voltam borulva (a mai napig fáj egy kicsit), és picit megríkatott, hogy kiszakadt a szatyrom és elhagytam a kedvenc innivalósüvegem - amiben egyébként csak víz volt… - már hozzámnõtt az évek alatt…

Szombaton viszont odatettem ám magam! Zuzmiék nem jöttek, így egyedül képviseltem a bandát, persze több ezer tifosival karöltve/üvöltözve/tapsolva…:-)= Kezdõdik az idõmérõ, miután a napi több óra buszozás (a mogyoródin állva!) és pár km gyaloglás megvolt. Én is fogytam annyit, amennyit egy pilóta leadhat hétvégén, ha nagyon hajt. Tényleg, több kilóval könnyebben (és pár árnyalattal sötétebb… ööö… vörösebb - Ferrari-szín) mentem haza. De megérte!
Lassan kezdetét vette a cirkusz. Minardik, Jordanek, Raikkönen, stb., stb. … Mindez azért annyira nem kötött le. ÕT vártam… Persze érdekelt a többiek teljesítménye is, de hiába ültem kivetítõnél (célegyenes ráfordító - jó hely!), ezt persze nem tudhattam.(Viszont egy barátnõm felvette a futamot, így tényleg havaj volt. És látszom rajta! Errõl késõbb…)

És akkor jött. Felvezetõ kör. Majd megõrültem. Már ekkor, amikor kiment a boxból, és mikor elment elõttünk, majd kiesett a szemem, úgy bámultam. És a hangulat… De ez még nem volt elég! A gyorsköre… Istenem… Ez tényleg a TÖKÉLETES közelében volt. Szemre rámondtam magamban, hogy senki nem elõzi meg. Mikor ráfordult a célegyenesre… Most is látom magam elõtt. Ezer és ezer vörösbe öltözött ember ordít, tapsol és mosolyog… Már majdnem sírtam a gyönyörûségtõl… Hangyák futkostak az ereimben és akkor… a tömeg és én szinte eggyéváltunk, ott voltam én is, a Ferrariban, Vele… Még életemben nem voltam olyan boldog, mint akkor. A levezetõ kör hasonlóképpen telt, vörös örömmámor a füvön.
Persze övé lett a pole. A taktika annyira nem jött be a versenyen, de akkor is!:-)=
Ha már ott jártam, megnéztem a GP2-futamot. Izgis volt, pont elõttünk volt két oda-vissza elõzgetés, harcok, persze balesetek is, tehát nem bántam meg. Este örömködés Bkeszin (Alonsós emberkék is jártak arrafelé…).

Vasárnap majdnem teljes harci díszben (à a fényképezõ nem mûködött, mert ismerõs rosszul tette bele a filmet, én meg nem értek hozzá, nem az enyém), ismét megjelentem a Ringen. GP2 második futamáról ugyan lemaradtam, de sebaj! A lényeg utána jön:-)=
Elõtte még Palik alkotott maradandót… Nem akarom bántani, de mégiscsak majdnem körhátrányt kapott.
Nemzeti himnuszt is hallgatunk, legalább volt okom felállni, mert tényleg tûkön ültem.
Utána "majomparádé" (szenvedek a fgép hiányától…:-(= ), majd a kocsik a rajtrácsra mennek. A felvezetõ kör is megvolt, oké, kezdjünk már!

Rajt, Schumi épségben átvészeli… A futamról csak annyit, hogy tetszett (videóról nézve is…), a hangulat volt inkább és a közvetlen látvány, hogy a dolgok az orrunk elõtt zajlanak… ami magával ragadott.
Közben megbeszéltük Zuzmival, hogy ketten berohanunk a pályára leintés után. (A többiek nem vállalták a csapatból.) Kb. 10 körrel a vége elõtt egy kapuhoz mentünk, ahol már rengetegen álltak. Az utolsó körök eseményeit mobiltelefonos közvetítéssel ismertük meg: mellettünk két lánynak (Schumisak!!) telefonba mondták az eseményeket:-)= Közben drukkoltunk, hogy legalább a 2. hely meglegyen, és sikerült!!! Imádom Schumit…

Aztán a rohanás… Életemben nem futottam még olyan jó idõt, mint akkor fáradtan:-)= Zuzmitól elkértem a német zászlóját és azt lengettem, közben meg idõnként sikongattam… A díjátadást nem láttuk végig a legjobb helyrõl, mert még rohanni kellett, de azt azért sasoltam, amikor Schumi vette át a díjat:-)= Mikor vége lett a bulinak, elbúcsúztam Zuzmarától és elindultam kifelé, de csak lassan, mert még körbenéztem a Gold tribün mögött, ahol rengeteg cuccot lehetett venni… nyami-hami… Majd legközelebb talán…

Végül fáradtan hazaértem Budakeszire, másnap pedig Siófokra. Összességében ez volt életem eddigi legjobb hétvégéje, és aki jövõre nem akar egyedül menni, egy útitársat találhat!:-)=